Ha most egy nagyot hátralépve, teljesen elfogulatlanul ránézek arra, hogy mi történik Magyarországon, akkor a kép eléggé egyértelmű mintákat mutat. Ha esetleg valaki életkor szerinti diszkriminációval vádol, akkor teljesen igaza van.
Az egyik oldalon látható egy jellemzően fiatalok által támogatott, reményteli megmozdulás. Ők megelégelték, hogy az országuk milyen irányba tart, és kulturált módon, érvekkel hangot is adnak ennek. Még pénzt is hajlandók összedobni rá, mert bíznak benne, hogy valóban bekövetkezhet az a rendszerváltás, amelyet 1989-ben elhazudott az elit.
A másik oldalon velük szemben ott állnak az arrogáns, semmiért felelősséget nem vállaló, jellemzően 50+-os politikusok, akikről ordít, hogy az elmúlt 15 évben elképesztően megszerették a hatalmat, olyannyira, hogy teljesen eltorzult a korábbi személyiségük is. Annyira hozzászoktak ahhoz, hogy itt a fák az égig nőnek és bármit megtehetnek, hogy teljes meglepetésként érte őket, amikor realizálták, hogy ennek az egésznek egyszer vége is lehet. Démonizálják a politikai ellenfeleiket, sőt – egyenesen ellenségnek tekintik őket, akikkel pedig le kell számolni.
Az a bizonyos bicikli
A bicikli pedig annyira túl lett tolva, a társadalom olyan szinten lett felhergelve, hogy nyugodt, korrekt kiszállási pont nem létezik. Nem lehet meghátrálni, nem lehet elnézést kérni, nem lehet hibákat beismerni. Csak az előrefelé menekülés maradt, emiatt pedig a korlátlan erőforrásaikat arra használják, hogy még tovább ássák az árkokat magyar és magyar ember között – csak azért, hogy addig se kelljen beszélni arról, hogy gyakorlatilag tönkretették az országot, és intézményesített, jogilag igazolt korrupcióval hazahordták talicskában a fél nemzetgazdaságot.
Emiatt látni azokat a szintén 50+-os, szervilis, nagyon arrogáns, gyűlöletkeltő tartalmakat készítő embereket, akik éjjel-nappal gyártják a videókat TikTokon és a Facebookon, hogy még tovább hergeljék az embereket. Ők a bizonyos „harcosok klubja”, akik a te adóforintjaidból gyakorlatilag azon dolgoznak, hogy a társadalmat a végletekig megosszák, és indulatokat gerjesszenek ideológiai kérdések mentén, valamint hogy a kormány által kijelölt ellenséget (akit jelenleg kb. a magyarok fele támogat) folyamatosan támadják.
Az ilyen tartalmak hatására pedig oda jutottunk, hogy a reményteli, változást óhajtó, politizáló fiatalokra támadnak rá a szintén 50+-os, néha alkohol, néha más tudatmódosító szer hatása alatt álló emberek, akik foggal-körömmel küzdenek azért, hogy semmilyen változás ne történjen az országban. Nem hiszem, hogy ők fizetett emberek lennének, sokkal inkább arról van szó, hogy ezek a kormánypárti hívők egzisztenciális krízis közeledtét érzékelik. Azt érzik, hogy nagyon-nagyon hittek valamiben (most teljesen mindegy, hogy milyen okokból), és ez az elmúlt 10-15 év során integráns részévé vált a személyiségüknek. Hitték, hogy mindenkit „legyőznek”, mindenen „keresztülgázolnak” – mármint ők és a kormány együtt, mint egy csapat.
Most pedig, a politikusokkal egyetemben kezdték érzékelni, hogy ez az egész semmivé válhat. Kvázi már most előre próbálják elkerülni a veszteséget, hogy az egójuk megsemmisüljön, ezért hajlandók akár börtönbe is visszamenni, mert az is jobb, mint hogy változás történjen az ország élén. Ezek az emberek sokkal többet veszítenének egy kormányváltás esetén, mint a politikusok: a személyiségük, a lényük egy nagyon fontos részét bukhatják el.
(Mert természetesen a kognitív disszonancia csökkentése nagyon energiaigényes folyamat, ezért inkább bármilyen mesét hajlandók kitalálni, csak azt ne kelljen beismerniük, hogy nem erre szavaztak anno. Hogy megvezették, becsapták őket – elhitték az ideológiai maszlagot és a kormánypropagandát, miközben a történet végig csak a hatalom megtartásáról szólt. A „minél tovább vonatozol a rossz irányba, annál drágább lesz a hazaút” egy remek és szemléletes példa arra, hogy minden egyes gondolattal, minden egyes nappal mélyebben ivódnak bele az emberbe azok az ideológiai gondolatok, amiket meg „kéne” változtatnia.)
Szerencsére ezt a mentális műveletet sokan meg tudják ugrani. A személyiség fejlődésének alapja, hogy vállaljuk a felelősséget, és képesek legyünk felismerni a korábbi hibás döntéseinket – mert csak így tudunk később helyes döntéseket hozni. Így változik az agyunk a neuroplaszticitásnak hála, így fejlődik fizikai valójában is.
Miért mindig a fiatalok lázadnak?
És meg is érkeztünk oda, hogy ez is egy fontos része annak, hogy miért mindig a fiatalabb generációk a lázadók, miért ők azok, akik a fejlődésért, a változásért küzdenek. Ők egyrészt mernek kockáztatni, másrészt sokkal racionálisabb alapon képesek a világot látni, mivel nem 10-15 év ideológiai terelgetés szemüvegén át nézik az eseményeket. (Az agyunk olyan mint egy izom – a mintáink minden egyes ismétléssel egyre mélyebb részeivé válnak a személyiségünknek. Ha valaki hosszú éveken át gyűlölködik, annak nagyon nehéz dolga lesz ezt megváltoztatni.)
Az előbb említett fiatalabb generációval szemben helyezkednek el az idősebbek, akik veszteségkerülő üzemmódban vannak. És ha már pszichológiai alapon tudjuk, hogy az adott egységnyi veszteség kétszeres érzelmi töltettel jár a nyereséghez képest, akkor talán azt is megérthetjük, hogy miért küzdenek egy sarokba szorított vadállatként – legyen szó kommentszekciókról vagy az ellentétes nézeteket valló politikai párt pultjának a felrúgásától.
Ez a generációs ellentét nem csak itt jelentkezik, ez végigkíséri az emberiség teljes történelmét, mi most itt egy komoly kis reality checket kaphatunk ebből. És még mindig van egy év a választásokig…
Pacsi,
Máté
Szerkesztői kiegészítés: Máté egyre többet posztol a közösségi felületein is, mivel fontosnak tartja, hogy a dezinformáltság és az álhírek mellett a legtöbben kapjanak egy kis Reality-Check-et is valakitől. A posztokat ezáltal duplikáljuk, így ha valakihez duplán ér el, attól előre is elnézést kérünk.
